Az Arik Airlines Benin City-ből Lagosba tartó járatának személyzete és utasai arra lettek figyelmesek, hogy egy fiú rohan a kifutópályán a felszállni készülő gép felé. Szóltak a pilótának, ő azonban úgy döntött, hogy folytatja a felszállást A fiú felkapaszkodott a kerekekre, és ott is maradt, egészen az utazás végéig. Minderről a nigériai Szövetségi Légügyi Ügynökség képviselője számolt be, aki azt is elmondta, hogy a riasztás után a biztonságiak ellenőrizték a repteret, de mindent rendben találtak. A potyautas a leszálláskor, Lagosban került elő, ahol őrizetbe vették.
Az incidens ismét rámutatott arra, hogy komoly rések vannak a nigériai repterek biztonsági pajzsán, amelyeket egy vakmerő tinédzser is képes kihasználni. Az eset komoly tanulságokkal szolgálhat a nigériai reptérbiztonsági szakembereknek, hogy ideje tenni valamit. Az eset nem egyedülálló a térségben, de ritka, hogy a potyautas túléli a repülést. Legutóbb egy férfi holtteste zuhant ki az Air France Burkina Faso-ból induló, Nigerben megálló, majd Párizsba tovább repülő gépéről. A szerencsétlenül járt potyautas tetemét Niamey-ben találták meg. A Fény Városába készült, egy jobb élet reményében.