A tiltakozó akció résztvevői azt mondták: nem értik az orosz külügyminisztérium döntését. Azt elismerték, hogy az utcákon fegyveres járőrök cirkálnak, de ezzel nincs semmi baj, ők biztonságban érzik magukat és nem akarnak hazamenni. A városban nemrég megtartott Morszi-párti megmozdulásról pedig azt mondták, hogy az békés menet volt, amelyet nyilvánvalóan politikai szándékkal szerveztek.
Az orosz külügyminisztérium augusztus 15-én nyilvánított „utazásra nem ajánlott országnak” Egyiptomot, ugyanezen a napon az Orosz Turisztikai Hivatal azt javasolta az oroszországi utazásszervező cégeknek, hogy állítsák le az egyiptomi utak eladását. A vesti.ru beszámolója szerint az orosz turisták mindössze harmada választott más úti célt a politikai bizonytalanság miatt, főként Tunéziát és Törökországot. Ha hinni lehet a hivatalos adatoknak, akkor egy közepes magyar város lakosságának megfelelő számú orosz turista (40 ezer ember) nyaral jelenleg a Vörös tenger egyiptomi partján. Jelentős részük szeptemberben is maradna, akárcsak azok az orosz üzletemberek, akik arra panaszkodnak, hogy a politikai bizonytalanság miatt a „biznyisz” sokat romlott Egyiptomban.