Csak néhány pillanatra tűnt úgy, hogy valamelyest sikerül visszafogni a két közösséget az egymásnak feszülésben. Pénteken újabb összecsapások voltak az arabok és a tuaragek között. Ezúttal három halottja is van zavargásnak. A hadsereg újabb alakulatokat küldött a helyszínre, mert a korábban odaküldött egységek nem tudták megfékezni a házi készítésű szablyával és kövekkel felfegyverzett szabadcsapatokat. A biztonsági erők eddig 40 embert vettek őrizetbe. De a helyiek, elégedetlenek, és a csendőrkapitány távozását sürgetik.
Az algériai állami média egyelőre hallgat az eseményekről. A térséggel foglalkozó szakértők ugyanakkor furcsállják, hogy miért a fővárosból küldenek alakulatokat, amikor a mali válság kezdete óta a környéken állomásozik a hadsereg több jól felszerelt egysége is.