Újra etnikai kvóták a rögbiben Dél-Afrikában

A jövőben az ifjúsági bajnokságban legkevesebb 7 fekete játékosnak kell szerepelnie a csapatban és közülük ötnek  kezdenie kell!

Így döntött a rögbiszövetség Dél-Afrikában, ahol több mint húsz évvel az apartheid bukása után még mindig nagyon jelentős a fehér kisebbség dominanciája ebben a sportágban. Augusztus 17-én például, amikor Dél-Afrika Argentínával méri össze az erejét, csak három fekete tagja lesz a dél-afrikai válogatottnak. A pozitív diszkriminációnak az a célja, hogy az ifjúsági csapatok mind több fekete tehetséget produkáljanak, akik aztán megállják a helyüket az élvonalban és a válogatottban is – érvel a döntés mellett a rögbiszövetség. Ilyen pozitív diszkrimináció volt már a kilencvenes években, de akkor nem a feketéket akarták helyzetbe hozni, hanem a nem fehéreket! Ennek következtében előretörtek a félvérek, de fekete tehetségből nem túl sok akadt. Ezen akar most változtatni a rögbiszövetség Dél-Afrikában, amely a sportág egyik igazi nagyhatalma.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez