Kameruné a Bakassi-félsziget

Öt év átmenet után Kamerunhoz került a Bakassi-félsziget. A terület miatt korábban heves viták, fegyveres összecsapások is voltak Nigéria és Kamerun között. Végül a nemzetközi bíróság ítélete döntötte el, hogy hová kerüljön az ezer négyzetkilométeres félsziget.

Kamerun 1994-ban indított pert az olajban gazdag félszigetért. A hágai bíróság, hosszú évek mérlegelése után, 2002-ben döntött, és Kamerunnak ítélte a területet. Az öt éves átmeneti időszak 2008. augusztus 14-én kezdődött. Az ENSZ égisze alatt építették ki a kameruni közigazgatást a félszigeten, ahol körülbelül l40 ezren élnek.

A bírósági döntés azonban nem különösebben érdekelte a Bakassin tanyázó kalózokat. Megfékezésükre és kézre kerítésükre 2009-ben kameruni alakulatokat küldtek a félszigetre.

A sziget státuszának a megváltozásával az ott élőknek is változnak a mindennapjaik. A szigeten lakó nigériaiak nem kapnak automatikusan kameruni állampolgárságot. Külön kell kérelmezniük, vagy tartózkodási engedélyért kell folyamodniuk. A kameruni állampolgároknak sem könnyebb, nekik ugyanis be kell jelentkezniük az adóhatóságnál, amellyel eddig nem volt dolguk.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez