Mindez három nappal azután történt, hogy Bengáziban lelőtték egy másik televízió műsorvezetőjét. Ebben a kelet-líbiai városban pocsék a közbiztonság, amióta tavaly szeptemberben megölték az amerikai nagykövetet és három munkatársát.
Több külképviselet ideiglenesen felfüggesztette működését Bengáziban, ahol az iszlamista milíciák szinte egyeduralkodók. A szóban forgó televízió is kapott már korábban fenyegetéseket. Ezért áthelyezte a székhelyét Katar fővárosába, Dohába. Az igazgatónő csak ritkán látogatott el bengázi munkahelyére, de a támadók erről is pontosan értesülhettek.
A „Riporterek Határok Nélkül” nevű nemzetközi újságíró-szervezet felszólította a líbiai kormányt, hogy állítsa helyre a közbiztonságot és védje meg a sajtó munkatársait Bengáziban. Amikor Brüsszelben, a NATO központban járt, Líbia kormányfője maga is támogatást kért a terrorizmus elleni harchoz. Elvi ígéretet kapott, de a NATO főtitkára egyértelműen közölte: csak kiképző tisztekről lehet szó, az észak-atlanti szervezet nem vállalja fel a terrorizmus elleni harcot a helyszínen, a problémát a líbiai kormánynak magának kell megoldania.