“Az olaszok megfeledkeznek arról, hogy ők is voltak bevándorlók!”

Erről beszélt a többi között Cécile Kyenge, Itália első fekete minisztere, aki a francia közszolgálati RFI rádiónak nyilatkozott. Az Északi Liga főtitkárhelyettese nemrég kijelentette: “ez a miniszter felesleges, el kell őt távolítani!” Korábban ugyanennek a pártnak egy vezetője orangutánnak nevezte a Kongóban született Cécile Kyenget.

 

Miért támadják ennyire?  “Először is azért, mert fekete vagyok. Azután azért, mert külföldön születtem. Vannak Olaszországban olyan emberek, akik nem tudják elfogadni, hogy valaki megszerezze az olasz állampolgárságot és még miniszter is legyen. Ezenkívül még azért is támadnak, mert nő vagyok.”
Cécile Kyenge 49 éves, Kongóban született. Orvosi tanulmányait Olaszországban végezte, férje olasz. Kyenge  az egykori kommunista párt politikusa, jelenleg a társadalmi integráció minisztere.
“Azért is támadnak, mert törvényjavaslatom szerint fokozatosan bevezetnék azt, hogy aki Itália földjén születik, az megkaphassa az olasz állampolgárságot. Nem mindenki és nem azonnal. Alaposan ellenőriznék, hogy a szülők mennyire illeszkedtek be Olaszországban. Ötéves tartózkodás lenne szükséges ahhoz, hogy a gyerek megkaphassa az olasz állampolgárságot. Maguk az olaszok is voltak bevándorlók és rasszista támadások is érték őket. Most mintha megfeledkeznének erről! Szerintem felül kellene vizsgálni az iskolai tananyagot. Ezenkívül el kellene mondani, hogy ma már a bevándorlók állítják elő Olaszország nemzeti jövedelmének a 10%-át! 1990-ben még csak 1 millió bevándorló élt Itáliában, ma már 5 millió. Ehhez képest mindig csak Lampedusa szigetéről és az oda érkező menekültekről esik szó. A pápa odalátogatott, és ez nagy dolog. Most azt kell elérnünk, hogy Lampdedusa ne egy temető legyen, hanem a jövő kapuja!”- mondta a francia közszolgálati rádiónak Cécile Kyenge, Itália első fekete minisztere.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez