Megdobálták a békefenntartókat Gomában

Helyi lakosok tiltakozó megmozdulást tartottak Gomában,   ahol háború dúl a kormányerők és több lázadó szervezet között.

 

 A kongói hatóságok könnygázgránátok bevetésével vetettek véget a megmozdulásnak, miután a tüntetők kövekkel dobálták meg a városban állomásozó kéksisakosokat.

A helyi lakosok már régóta elégedetlenek az ENSZ békefenntartó misszió (MONUSCO) tevékenységével, mert szerintük képtelenek hatékonyan fellépni a helyi lázadók ellen és megóvni a civilek életét. A mostani tiltakozó megmozdulást a N’senga’s Fight for Change (Lucha) ifjúsági mozgalom szervezte, miután a MONUSCO bejelentette, hogy új biztonsági zónát hoznak létre a Goma-Sake régióban. Itt a becslések szerint legalább egymillió civil él és több lázadó szervezet is tevékenykedik ezen a területen. A MONUSCO 48 órát adott a lázadó szervezeteknek, hogy adják meg magukat, mert különben a kéksisakosok kénytelenek lesznek lefegyverezni őket. Egyelőre  még nem érkezett válasz a lázadóktól.

A tüntetők viszont jelezték, hogy nincsenek megelégedve a kijelölt biztonsági zónával és a MONUSCO taktikájával sem értenek egyet. A Lucha ifjúsági mozgalom azt kifogásolta, hogy a békefenntartó misszió kihagyta a biztonsági zónából azokat a területeket, ahol élelmiszerhez lehet jutni. A tüntetők szerint a termőterületeket meg kell óvni a lázadóktól, akik rabolnak, fosztogatnak, gyilkolnak.  A MONUSCO parancsnoka Carlos Alberto Dos Santos Cruz viszont jelezte, hogy a biztonsági zóna határai még nincsenek véglegesítve. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez