Az iszlamisták továbbra is azt követelik, hogy Mohamed Morszi elnököt helyezzék vissza hivatalába. Közben az Amerikai Egyesült Államok felszólította az egyiptomi vezetést, hogy tartsa tiszteletben a szabad gyülekezés és véleménynyilvánítás jogát az országban. Az egyiptomi belügyminiszter részint erre válaszolva közölte: a hatalom kész határozott lépéseket tenni annak érdekében, hogy véget vessen a tiltakozó megmozdulásoknak és elzavarja a tüntetőket az utcákról.
Kairóban jelenleg két helyen, a Rabaa al-Adawíya és a Nahda téren tüntetnek a Morszi mellett álló iszlamisták. Úttorlaszokat állítanak fel és zavarják a forgalmat. A belügyminiszter szerint az iszlamisták akciói elfogadhatatlanok és nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A kormány felszólította a tüntetőket, hogy az ország érdekében függesszék fel a tiltakozást. A kabinet azt ígérte, megvédi a demonstrálókat, ha önként távoznak az terekről. Morszi hívei azonnal elutasították az ajánlatot.
Közben a Muzulmán Testvériség három magas rangú vezetője, Mohammed Badie, Khairat al-Shater és Rashad Bayoum ellen bírósági eljárását indítottak. A három iszlamista vezetőt azzal vádoljak, hogy egy hónapja ellenzéki tüntetők meggyilkolására szólították fel támogatóikat.