Beszédes hallgatás övezi az EU egyiptomi békéltetési kísérletét

Catherine Ashton hétfőn minden fontos politikai szereplővel találkozott, de csak a hadsereg őrizetében lévő Mohamed Morszival folyatott megbeszélésről adtak egy félmondatos tájékoztatást.

 Kérdéses, hogy az Uniós közvetítési kísérletnek lesz-e eredménye. Úgy tudni, Morszi volt államfőt hamarosan a Torah börtönbe szállítják át, ott raboskodik Mubarak is.

Részletes megbeszélt folytattak, mindössze ennyit lehet tudni Catherine Ashton uniós külügyi főképviselő és a hadsereg által titkos helyen fogva tartott Mohamed Morszi tegnapi kétórás találkozójáról. Az EU képviselője legutóbbi egyiptomi útján – két hete – már kérte a július elején megbuktatott államfő szabadon engedését.

Catherine Ashton találkozott az új egyiptomi vezetőkkel, Adly Mansour államfővel, Mohamed el-Baradei alelnökkel és al-Sissi tábornokkal, a hadsereg parancsnokával, védelmi miniszterrel és kormányfő-helyettessel. Ezekről a tárgyalásokról semmi sem szivárgott ki.

Bár a tárgyalásokba nem lehet belelátni, egyelőre semmiféle változásra utaló jel nem látszik, az Uniós közvetítési kísérlet ellenére sem. A Muzulmán Testvériség továbbra is államcsínynek tartja Morszi megbuktatását, és addig akar tüntetni és utcai demonstrációkat szervezni, amíg Egyiptom vissza nem tér az alkotmányos útra. A hatóságok újra és újra határozott fellépéssel fenyegetik a morszistákat, ha túllépnek a békés demonstrációk keretein.

A Muzulmán Testvériség mára újabb tízezres tüntetést szervez Kairóba, azzal a felhívással, hogy az emberek szerezzék vissza szabadságukat és méltóságukat, amelyeket a „véres államcsíny” elbitorolt tőlük.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez