Az al-Kwafiya börtönben sok olyan személyt tartanak fogva, akik Kadhafi támogatói voltak. A líbiai hatóságok azt jelentették, hogy néhány szökevényt már sikerült elfogniuk, de számokat nem közöltek. A líbiai miniszterelnök azt mondta, hogy a szökések akkor történtek, amikor helyi lakosok egy csoportja megrohamozta a börtönt. De van másik verzió is. Egy biztonsági tiszt az AFP-nek elmondta, hogy a börtönben lázadás tört ki. A fegyház Bengázi egyik déli kerületében áll. A helyi lakosok korábban már többször is tüntettek a börtön előtt és a kormányt is többször felszólították, hogy zárja be a létesítményt, az elítélteket pedig szállítsák át egy másik helyre.