A konferencia fővédnöke Hegedűs Zsuzsanna miniszterelnöki főtanácsadó asszony volt. Püspök László algériai magyar nagykövet mélyrehatóan foglalkozott Algéria gazdasági helyzetével, ismertette a jogi kereteket, a magyar vállalatok lehetőségeit. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a májusban lezajlott választásokat követően az addig is biztos politikai-gazdasági helyzet még stabilabbá vált, Algéria szénhidrogén-ipari bevételeinek köszönhetően rendkívül jó pénzügyi helyzetben van, jelentős deviza-tartalékokkal rendelkezik.
Megerősítette, hogy az algériai fél nem befektetőket vár, hanem modern eljárásokat, technológiákat és know-how-kat. Vegyesvállalati rendszerben sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet részt venni az állami tendereken, amelyek igen nagy számban jelennek meg,
Kiemelten foglalkozott a június elején Algírban járt delegáció munkájával és a 45. Algíri Nemzetközi Vásáron történt részvételünkkel.
Üdvözölte, hogy az Országos Kamarán kívül a BKIK az Algiri Wilaya Kamarájával együttműködési megállapodást kíván aláírni, amelyet a Maghreb Szakmai Osztály készít elő.
Bíztatta a magyar vállalatokat, hogy térjenek vissza az algériai piacra.
Dr. Tószegi Barbara, a Külügyminisztérium képviselője méltatta a Maghreb-térség fontosságát, amelyben Algéria gazdaságilag meghatározó szerepet játszik. Ezután néhány jelenlévő vállalat képviselője ismertette elképzeléseit és eddigi tevékenységüket az algériai piacon