Minisztercserék Marokkóban

Véget ér a marokkói kormány két pártja közötti válási procedúra. Az Isztiklal nevű alakulat visszahívta minisztereit, ezzel egy kéthónapos szakítás fejeződik be.

Az Isztiklal hat minisztert adott a koalíciós kormányba. Öten közülük már beadták a lemondásukat, az oktatási tárca vezetőjének pedig rövidesen lejár a 24 órás ultimátuma, ha nem mond le, akkor az Isztiklal kizárja a soraiból. A legutóbbi törvényhozási választásokat 2011 őszén tartották. Az iszlamista, Igazság és Fejlődés Párt nyert. A pártnak azonban nem sikerült megszerezni az egyedül kormányzáshoz szükséges többséget, ezért három másik szervezettel kötött koalíciót. Ennek a kormányzatnak volt mostanáig tagja az Isztiklal.

A hivatalos szakítás nem lepett meg senkit, hiszen a pártok közötti nézetkülönbségek miatti vita két hónapja zajlik a nyilvánosság előtt. Korábban sem volt teljes a harmónia, azonban az Isztaklal új vezetője, Fès polgármestere katalizátora lett a válásnak. Most úgy tűnik az IFP-nek sikerülhet partnert, de legalább támogató szavazatokat találnia a javaslataihoz a törvényhozásban. Ha nem, akkor még az idén újra a szavazóurnákhoz hívhatják a marokkóiakat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez