A vas és szén országa lesz Tanzánia

Tanzánia akár fogadást is köthetne arra, hogy a Mchuchuma-Liganga közös vasérc és szénbánya legalább száz évig ad nyersanyagot.

 

Az előzetes geológiai vizsgálatok alapján végzett becslések szerint évi 3 millió tonnás szénkitermelés esetén a bánya száz év múlva merül ki, míg a vasérc 2,9 millió tonnás éves felszínre hozatal mellett kilenc évtizedre elegendő. A bányát egy kínai-tanzániai vegyesvállalat aknázza majd ki. A kínaiaknak nyolcvan, a tanzániai Nemzeti Fejlesztési Vállalatnak húsz százalék a tulajdon része. Utóbbi egyik magas rangú képviselője a dar es salaami 37-ik nemzetközi kereskedelmi kiállításon azt mondta, hogy az ország csak a bányajogokból 33 millió amerikai dollárra számíthat évente.

A kitermelés 2017 után kezdődik, mert addigra készül el az a 600 megawatt teljesítményű erőmű, ami a bányaművelés energiaigényét szolgálja majd ki. Az erőművet ez év végén kezdik el építeni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez