Idén negyvenen, tavaly 500-an végezték így az életüket a kis olasz sziget közelében, ahol Európa egyik legnagyobb menekült tábora van. Idén már 4000-en érkeztek ide, háromszor annyian, mint tavaly. 166-an épp akkor futottak be, amikor Ferenc pápa a szigetre érkezett. A katolikus államfőnek ez az első Rómán kívüli útja azóta, hogy megválasztották Szent Péter trónjára.
“A jólét kultúrája érzéketlenné tett bennünket a mások segélykiáltása iránt!”- mondta a pápa azon a misén, melyen mintegy 10 ezer ember vett részt Lampedusa kis stadionjában.”A közöny globalizációja jellemzi korunkat!”- hangsúlyozta Ferenc pápa, aki már nevét is azért választotta, hogy kifejezze együttérzését-Assisi Szent Ferenchez hasonlóan- a világ szegényei iránt. “Ezek az emberek azért tették kockára az életüket, hogy maguknak és családjuknak jobb helyzetet teremtsenek!”- hangoztatta a Szentatya, amikor azokról a bevándorlókról beszélt, akik életüket veszítették a Földközi tengeren.
Afrikából az arab tavaszt követően felgyorsult a menekült áradat, és ennek egyik legfőbb célpontja Lampedusa szigete. Az olasz kormány és az Európai Unió fokozott támogatását is kérte a helyi menekült tábor, hiszen nem tudnak megbirkózni ennyi bevándorlóval. Ferenc pápa azért is látogatott el a szimbolikus szigetre, Lampedusára, hogy felhívja a figyelmet: Európa nem maradhat közömbös az afrikai menekültek sorsa iránt.