Két napon keresztül folytak a megbeszélések Burkina Faso fővárosában a burnuszos tuareg vezetők és az öltönyös kormánymegbízottak között. Mali kormánya ragaszkodik ahhoz, hogy július 28-ig, vagyis az elnökválasztás első fordulójáig csapatai átvegyék az ellenőrzést Kidal felett. Kidalt viszont a tuaregek a saját “fővárosuknak” tekintik, és nem akarják oda beengedni Mali hadseregét. Már csak azért sem, mert az Amnesty International nemrég közzétett jelentése szerint Mali hadserege brutálisan bánik a civil lakossággal különösen a tuareg és az arab kisebbség tagjaival. Milyen megoldás született? Burkina Faso külügyminisztere szerint egy vegyesbizottság alakul a két fél képviselőiből és ez intézi majd Kidal jövőjét.
A vegyesbizottságban természetesen mindkét fél képviselteti magát. Ez a vegyesbizottság ellenőrzi majd a választások tisztaságát Kidalban. Mi lesz Mali hadseregének bevonulásával? A vegyesbizottság határoz majd erről! Elvben már a tuaregek sem ellenzik, a gyakorlatban viszont … Mi lesz a tuareg autonómiával, melyet a fegyveres milíciák követelnek, és amelynek a fővárosa lenne Kidal? Erről majd az elnökválasztás után döntenek …
Elég sok kérdőjel maradt tehát a megállapodás után, de sürgetett az idő: Laurent Fabius francia külügyminiszter június 10-éig adott határidőt a két félnek a megegyezésre. Mi lesz ezután? Most mindkét oldal egyeztet a saját központjával, és ha rábólintanak a megállapodásra Bamakóban és Kidalban akkor megalakulhat a vegyesbizottság. Mire lesz ez képes? Kiderül az elnökválasztásig, melyet július végén rendeznek meg Maliban.