Letartóztatási parancsot adtak ki Bozize volt közép-afrikai elnök ellen

Közép-afrikai Köztársaság, Bangui – A közép-afrikai ország átmeneti kormánya nemzetközi elfogató parancsot bocsátott ki Francois Bozize ellen, akit márciusban üldöztek el a hatalomból. Bozize azóta külföldön tartózkodik, de azt nem tudni, hogy hol. A volt elnököt emberiség elleni bűnökkel és népirtásra való felbujtással vádolja az ország átmeneti vezetése.

A Seleka lázadó koalíció március 24-én foglalta el a fővárost. Bozize elnök és családja ezt követően távozott az országból. Először a szomszédos Kongói Köztársaságba, majd onnan Kamerunba. Az volt elnök hollétéről az óta nincs hír. Alain Tolmo államügyész elmondta, hogy az ország átmeneti vezetése vizsgálatot rendelt el a volt elnök ellen. A nyomozások során kiderült, hogy a Bozize elnöksége alatt súlyos bűnöket követett el.  Az államügyész elmondta, hogy Bozize elnöksége idején legalább 22 személy ellen rendelt el merényletet. Emellett gyakoriak voltak az önkényes letartóztatások és kivégezések is. Bozize elnök állítólag 119 esetben rendelt el kivégzést. Elnöksége alatt pedig legalább 3823 otthont semmisítettek meg. A volt elnök állítólag komoly gazdasági bűncselekményeket is elkövetett, de erről nem árult el részleteket az ügyész.

Francois Bozize 2003-ban puccsal üldözte el a hatalomból Ange-Felix Patasse elnököt. 2005-ben és 2011-ben pedig választások útján őrizte meg elnöki pozícióját.  A Seleka lázadó koalíció még 2012 decemberében lépett föl ellene. A Seleka akkor azt közölte, hogy az elnök nem tartotta be a 2007-es béke megállapodást. A lázadás után a Seleka vezérét Michel Djotodiát nevezték ki az ország átmeneti elnökének. Az új átmeneti vezetést azóta rengeteg bírálat érte.  Nemzetközi jogvédő szervezetek háborús bűnök elkövetésével vádolják a Seleka koalíció kormányát.  A Seleka fegyveresei ugyanis nőket erőszakolnak meg, gyerekeket toboroznak. Politikai ellenfeleiket önkényesen letartóztatták és egy részüket ki is végezték. Az országban emellett rendkívüli mértékben romlott a közbiztonsági is. Az EU felfüggesztette a 200 millió eurós segély csomag folyósítását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez