157 képviselőből 115 mondott igent arra a törvénytervezetre, amely kizárja a közéletből a Kadhafi rendszerben felelős posztot betöltőket. A jogszabály elfogadása után a minisztériumokat napok óta blokád alatt tartó fegyveres milíciák visszavonultak. A szavazáskor a képviselők egyetlen módosító indítványt sem támogattak. Az új jogszabály szerint azok a líbiaiak, akik Kadhafi 1969-es hatalomra jutása és a 2011 októbere közötti időszakban a rendszerben felelős pozíciót foglaltak el tíz évig nem vehetnek részt a politikai életben. A törvény következményeként a törvényhozás mostani elnökének, Mohamed al-Megarjefnek távoznia kell, mert a 70-es években indiai nagykövet volt. A kormányfő, Ali Zeidan, aki akkoriban szintén az indiai követségen dolgozott, maradhat a posztján. Igaz, ő a 80-as évek elején távozott Líbiából három évtizedre, emberi jogokkal foglalkozott Genfben. A törvény végrehajtására bizottságot neveznek ki. A tagjait a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács is ellenőrizni fogja, mielőtt a törvényhozás megválasztja őket. A közélet-tilalmi törvényt a Human Rights Watch bírálja, mert túlzónak találja a szabályait, amelyek ráadásul ellentétesek a líbiai alkotmánnyal és az emberi jogokkal.
Tízéves eltiltás – nem politizálhatnak Kadhafi tisztségviselői
Líbia, Tripoli – Fegyveres milíciák nyomására a törvényhozás kizárta a Kadhafi rendszer tisztségviselőit a közéletből. A vitatott törvényjavaslatot nagy arányában szavazta meg a parlament.
(Visited 1 times, 1 visits today)