Halálos áldozatai is vannak a csádi puccskísérletnek

Csád, N’Djamena – Legalább négyen haltak meg Csádban, ahol helyi hírforrások szerint egy csoport puccsot akart végrehajtani Idriss Deby elnök ellen, aki 1990 óta vezeti az országot.

 

Egy neve elhallgatását kérő rendőr azt mondta, hogy komoly harcok voltak a főváros keleti részén található katonai laktanyában. Elismerte, nincsenek pontos információi az áldozatok számáról, de azt biztosra mondta, hogy voltak halottak, legalább négyen. Egy katonatiszt pedig azt mondta, hogy a főváros egyik lakónegyedében is harcok robbantak ki, ott legalább egy tucat ember meghalt. A neve elhallgatását kérő tiszt azt mondta, hogy a hatóságok találtak egy listát, amelyen a puccsisták tervezett kormányának tagjai szerepeltek.

A fővárosban jelenleg nyugalom van és az üzletek is nyitva tartanak. A helyi állami TV és rádió azt jelentette, hogy a hadsereg és az ellenzék köreiben is voltak letartóztatások a puccskísérlet miatt. A csádi kormány viszont még mindig nem adott információkat arról, hogy kik voltak a puccsisták.  A csádi elnök még nem nyilatkozott a történtekről.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez