Breton dzsihád harcost fogtak el a francia csapatok Timbuktu közelében

Mali, Franciaország – Az ötvenes éveiben járó Gilles Le Guen nem fogott fegyvert a francia csapatokra, de mégis elfogták, mert korábban az AQIM soraiban harcolt. Hogy lesz egy Bretagne-ban született férfiből dzsihád harcos Maliban?

 

Ezt a kérdést Franciaország védelmi minisztere is feltette az Europe 1 rádióban. Jean-Yves Le Drian szerint csak nagyon kevés ilyen eset van, de mindegyiknek alaposan utánajárnak. A breton dzsihád harcost átadták Malinak, az állambiztonsági szolgálat kihallgatja őt, majd kiutasítják és kiadják Franciaországnak. Ott bíróság elé kerülhet.
  Hogy jutott idáig az ötgyermekes családapa, aki egész családjával Timbuktuban élt? Korábban a kereskedelmi flottánál szolgált, majd 1985-ben áttért az iszlámra. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt arab feleségének, aki öt gyerekkel ajándékozta meg. A család Marokkóba illetve Mauritániába költözött, majd pedig 2011-ben Timbuktuba érkezett. Az AQIM ugyanis itt rendezte be főhadiszállását Mali északi részén. Mali titkosszolgálata jelezte a franciáknak, hogy egy a helyiektől külsejében is meglehetősen elütő francia dzsihád harcos császkál fegyverrel az ősi város utcáin.2011 novemberében a hírek szerint az AQIM letartóztatta a francia dzsihád harcost, mert többen francia kémnek tartották. Sikerült tisztáznia magát és decemberben már újra kismotorján száguldozott Timbuktu utcáin. Januárban a francia csapatok elfoglalták Timbuktut, de a jelek szerint a breton dzsihád harcos ott maradt. A kihallgatások során kiderül, hogy mit csinált ott. Egy másik hasonló francia dzsihád harcost márciusban, harc közben fogtak el francia csapatok Maliban. Ő már francia börtönben ül. Alaposan kihallgatják mindkettőjüket. A francia kémelhárítás ugyanis attól tart, hogy lehetnek még francia dzsihád harcosok Észak-Afrikában és félő, hogy előbb utóbb utasítást kapnak az al Kaida észak-afrikai szárnyától, hogy hajtsanak végre merényletet Franciaország területén, bosszúból a Maliban elszenvedett iszlamista kudarcért.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez