Az AQIM egy test és egy lélek a nigériai Boko Harammal!

Észak-Afrika, Nigéria –  Ezt az al Kaida észak-afrikai szárnyának szóvivője erősítette meg egy furcsa sajtóértekezleten, melyet Twitteren tartottak meg. Az Al Andalus honlapon 70 kérdés és válasz jelent meg. A kérdezők a világsajtó munkatársai, a válaszokat pedig az AQIM szóvivője, Abu Abdallah Ahmed szignálja.

 

Minden persze borzasztóan rövid, hiszen a Twitter keretei határozták meg a sajtókonferencia lehetőségeit. A válaszokból kiderül, hogy továbbra is az algériai Abdelmalek Drukdel az AQIM főnöke, a Szahelben pedig Dzsamel Okasa irányítja az iszlamista szervezetet. Korábban ezt a posztot Abu Zeid töltötte be, de őt Mali északi részén megölték. Az AQIM szóvivője nem erősítette meg ezt a halálhírt és cáfolta, hogy Mokhtar Belmokhtar, a Mujao főnöke fűbe harapott volna. Mokhtar Belmokhtar szervezte a terrorakciót Algériában a gáztelep ellen januárban. Hírek szerint ő is életét veszítette a harcokban Mali északi részén, de míg Abu Zeid halálának tényét Algír és Párizs is megerősítette, a Mujao vezetőjével kapcsolatban ez nem történt meg. Az ő halálát csak Csád elnöke tekinti bizonyosnak: szerinte Mokhtar Belmokhtar öngyilkos lett, amikor csádi csapatok bekerítették. Kézigránáttal felrobbantotta önmagát, ezért nem könnyű az azonosítás.
   Az AQIM igen szoros kapcsolatban áll a többi iszlamista milíciával – derült ki a sajtóértekezleten. Az AQPA-val “szerelmi kapcsolatunk van” – fogalmazott a szóvivő. Az AQPA az al Kaida szervezete az arab félszigeten. Az al Nosra Szíriában a testvérünk! – közölte az AQIM szóvivője. Az iraki al Kaida főnöke nemrég jelentette be, hogy az al Nosra Szíriában nem más, mint az ő leányvállalatuk. Az AQIM továbbra is hű szeretett vezéréhez, a nagy sejkhez, Ayman Al Zawahirihez, Oszama Bin Laden utódához. Nigériában a Boko Haram az iszlámért küzd és ebben vele egy test és egy lélek az AQIM! – hangsúlyozta a szóvivő. Végül a túszok ügye is szóba került: Philippe Verdon kivégzését a szóvivő megerősítette. A francia túszt 2011 őszén rabolták el Mali északi részén egy társával együtt. Társa magyar származású francia állampolgár, a Vajdaságban született. Róla nem esett szó, de a szóvivő általában megfenyegette Franciaországot mondván, hogy polgárai nincsenek biztonságban sem otthon, sem pedig külföldön mindaddig, amíg Párizs „keresztes hadjáratot folytat az iszlám ellen Afrikában.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez