A háború folytatódik Maliban, a franciák elindították a „Gusztáv” offenzívát

Mali, Bamako – A Maliban állomásozó francia csapatok komoly offenzívát indítottak Észak-Maliban, hogy végleg leszámoljanak a radikális iszlamista lázadókkal.  A francia katonák január végén érkeztek az országba, a mostani a legnagyobb és legátfogóbb katonai akciójuk.

A BBC nyugat-afrikai tudósítója azt jelentette, hogy a hadművelet kódneve „Gusztáv”, körülbelül 1000 katona vesz részt benne. A hadművelet célja, hogy megtisztítsák Gao környékét az iszlamista lázadóktól, akiknek állítólag egy logisztikai bázisuk is van a közelben. A térségben még mindig sok a radikális iszlamista, akik a francia katonai intervenció óta több tucat robbantásos merényletet is végrehajtottak a környéken és a nagyobb városokban. A franciák a radikálisok összes rejtekhelyét fel akarják kutatni és meg akarják semmisíteni. A hadművelet után azt tervezik, hogy fokozatosan kivonják csapataikat az országból.  A párizsi vezetés azt is elárulta, azért kezdtek egy újabb hadműveletbe, mert az országban állomásozó afrikai egységeknek nincs megfelelő kapacitásuk ahhoz, hogy egy ehhez hasonló akciót végrehajtsanak.    

Az AFP információi szerint a francia csapatok eddig nem ütköztek ellenállásba és ellenséges egységekkel sem csaptak össze. 340 nehéztüzérségi lövedéket és néhány nagy kaliberű rakétát hatástalanítottak, a készlet egy szakadékban volt elrejtve. A francia csapatok mellett a mali kormányerők és a rendőrség is részt vesz az akcióban. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez