Bántalmazták az újságírókat, operatőröket és halállal fenyegették meg őket, ha nem hagynak fel a rendszer bírálatával. Végül a rendőrség közbelépett és megakadályozta a stúdiók elfoglalását. A Muzulmán Testvériség offenzívája nem korlátozódott a sajtóra. A Morszi elnök által frissen kinevezett főügyész letartóztatási parancsot adott ki több ellenzéki személyiség ellen. Kairóban úgy tudják, hogy egy nagyon hosszú lista első néhány nevéről van szó. A listán az ellenzéki politikusok és aktivisták szerepelnek. Rajtuk kívül pedig azok az újságírók, akik a legutóbbi hónapokban bírálták a Muzulmán Testvériséget vagy épp magát Morszi elnököt. Egyiptomban az arab tavasz kezdete óta nem nyugszanak meg a kedélyek, mert a diktatúrát megdöntő forradalmárok egy része iszlamista rendszert akar, mások viszont ragaszkodnak a laikus rendhez. A média pedig két tűz között van, hiszen olyan körülmények között kellene tárgyilagosan beszámolnia az eseményekről, amikor a pártszenvedélyek magasra csapnak és a szembenálló felek egyáltalán nem kíváncsiak a másik oldal véleményére,sőt, mindent megtesznek, hogy elnémítsák azt, ahogyan azt az iszlamisták rohama bizonyította a média központ ellen Kairóban.
Iszlamista roham a TV székház ellen Kairóban
Egyiptom, Kairó – “Nem sajnálnék feláldozni egyet vagy kettőt közülük!” – mondta Morszi elnök az ellenzéki politikusokra és a sajtóra célozva. Alig hangzottak el a Muzulmán Testvériség által megválasztott elnök szavai, máris rohamra indultak az iszlamista aktivisták a televíziós centrum ellen Kairóban.
(Visited 1 times, 1 visits today)