Ezért a rendőrtiszt ellen a vád nem szándékos emberölés, hanem csak annak kísérlete. Miért akarta megmutatni az erejét a rendőrség Dél-Afrikában, ahol naponta jelennek meg kínos leleplezések a visszaélésekről? Az áldozat törvényszéki tolmács és azt kérdezte egy, a rendőrség által kihallgatott fiútól, hogy nem volt-e brutális a kihallgatás? Mert ha igen, akkor panaszt tehet a bíróságon! Erre a fenyegetésre veszítette el a fejét a rendőrtiszt, aki most a bíróság előtt lesz kénytelen megindokolni sajátos intézkedését.
Mindez alig pár nappal azután történt,hogy az ügyészség vádat emelt kilenc rendőr ellen, akik hasonló módszerekkel egy mozambiki taxisofőr halálát okozták. A belügyminiszter most fogadta a család tagjait és együtt tették meg gyalog azt az 500 métert, amely a fiatal taxisofőr számára végzetes volt. Közben egy sowetoi újság hasonló akcióról számolt be: egy rendőrnő úgy hallgatott ki egy fiatalembert, hogy annak feje belógott a rendőrautóba, minthogy az ablakot a kihallgató tiszt feltekerte. Majd gázt adott és több száz méteren vonszolta a szerencsétlen fiatalembert, aki belehalt a sajátos kihallgatásba…
A rendőrfőnöknek különben sincsenek kellemes percei, mert most kell vallomást tennie arról, hogy tavaly miért lőtt bele a rendőrség a sztrájkoló bányászokba? A vizsgálat kiderítette, hogy semmi sem indokolta a fegyverhasználatot. A bányászok családtagjai bocsánatkérést követelnek a rendőrségtől. Dél-Afrikában a rendőrség különleges jogokat élvezett az apartheid idején. Bár a rendszer megváltozott és ma már a rendőrök döntő többsége fekete, a szabályzat még nem alkalmazkodott a demokratikus viszonyokhoz. Most egyre nagyobb a nyomás a kormányzó ANC-re, hogy vezesse be a jogállami normákat e téren. A rendőrség különleges jogainak védelmezői viszont arra hivatkoznak, hogy Dél-Afrikában igen rossz a közbiztonság és ezért a rendőrség kemény fellépése szükséges ahhoz, hogy fennmaradjon a társadalom rendje és nyugalma.
Újabb „fogolyvontató” rendőrbotrány Dél-Afrikában
Dél-Afrika, Pretoria- Vádat emeltek a rendőrtiszt ellen, aki autójával több száz méteren át húzott egy férfit a földön. “Tudod, mit tehet meg a rendőrség manapság?”- kérdezte az áldozatot egy rendőrtiszt. Majd az autójához kötözte őt és több száz méteren át vonszolta maga után. A férfi súlyos sérülésekkel, de túlélte a rendőri intézkedést.
(Visited 1 times, 1 visits today)