A katolikus egyház hasonló véleményen volt Nagy Britanniában és az Egyesült Államokban, de a közvélemény nyomására változtatott az álláspontján. A bíróság több papot elítélt ilyen ügyben, a Vatikán pedig sok érseket és püspököt kényszerült leváltani amiatt, hogy bár tudtak papjaik ilyen hajlamairól, nem tiltották el őket attól, hogy gyerekekkel foglalkozzanak.
A BBC természetesen megszólaltatott olyan felnőtteket is, akik gyermekkorukban pedofil papok áldozatai voltak. Ők elítélték a dél-afrikai bíboros nyilatkozatát mondván, hogy ő csak a pedofil papok megértésére törekszik és nem veszi figyelembe a gyermekek jogait. Az Egyesült Államokban a római katolikus egyház hatalmas összegeket fizetett ki azoknak, akik gyermekkorukban pedofil papok áldozatai voltak. Emiatt több római katolikus egyházközség a pénzügyi csőd szélére került az Egyesült Államokban.
Dél-afrikai bíboros: A pedofília betegség, nem bűntény!
Dél-Afrika, Pretoria – Wilfrid Fox Napier, Durban érseke erről a BBC-nek nyilatkozott. Elmondta, hogy ő két olyan pedofil papot is ismer, aki gyerekkorában maga is áldozat volt. Ezért bennük kialakult egy bizonyos mentális zavar és ezt kezelni kell!- állította Napier bíboros, aki néhány nappal ezelőtt részt vett a pápaválasztó konklávén Rómában.
(Visited 1 times, 1 visits today)