Tavaly 94 ezer iskoláslány esett teherbe és 77 ezer abortuszt regisztráltak az állami egészségügyi intézményekben. A valós számok ennél nyilván magasabbak, hiszen igen sok abortuszt vagy fiatalkori terhességet nem jelentenek be Dél-Afrikában.
“Meghasad a szívem, amikor ezeket a számokat ismertetem”- mondta az egészségügyi miniszter. A ” cukros bácsikat” hibáztatta azért, hogy az iskoláslányok 28% HIV pozitív az országban. Történik ez annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter 2009 óta a világ legnagyobb HIV ellenes programját irányítja! Dél-Afrikában 678 ezerről több mint 1,5 millióra emelkedett azoknak a száma, akik részt vesznek a HIV ellenes országos programban, és az ott kapott ingyenes gyógyszerek lehetővé teszik, hogy megakadályozzák az AIDS kifejlődését a szervezetben. Ennek ellenére tavaly 260 ezren haltak meg AIDS-ben Dél-Afrikában, vagyis majdnem minden második haláleset a HIV vírushoz kapcsolódott, amely az egészségügyi miniszter szerint az iskoláslányok 28%-át fertőzte meg.
Az iskoláslányok több mint egynegyede HIV pozitív Dél-Afrikában!
Dél-Afrika, Pretoria – Erre a megdöbbentő tényre hívta fel a figyelmet az ország egészségügyi minisztere. Elmondta, hogy a fiúk közül ez a szám mindössze 4%, vagyis a lányok partnerei idősebb férfiak, akik HIV vírussal fertőzik meg őket.
(Visited 1 times, 1 visits today)