Zűrös napja volt a líbiai demokráciának. A képviselőknek szavazniuk kellett volna a közéleti törvényről, amely a Kadhafi-rezsim embereit eltiltotta volna a politizálástól és a közfunkcióktól. A törvényhozás azonban a határozathozatal elhalasztása mellett döntött. Minden módosítást alaposan ki kell dolgozni, mondta el egy képviselő azoknak a tüntetőknek, akik addigra már körbevették a törvényhozásnak ideiglenes helyet adó épületet. A tiltakozók így akarták kikényszeríteni a jogszabály azonnali elfogadását. Az akcióban egy képviselőt bántalmaztak is, amikor megpróbált kijutni az épületből.
A közéleti törvényt még decemberben nyújtották be. Ha eredeti formájában fogadnák el a képviselők, akkor harmincuknak, a parlament elnökének és a kormányfőnek is haladéktalanul le kellene mondania. A képviselők azért nem a törvényhozás épületében voltak,mert az nemrég megsínylette egy fegyveres csoport tiltakozó akcióját és a felújítás még nem fejeződött be.