Csodával határos túlélés – repülőgép szerencsétlenség Kelet-Kongóban

Kongói Demokratikus Köztársaság, Goma – Leszállás közben zuhant le egy utasszállító-repülőgép a Kongó keleti régiójában fekvő Gomában.  A szerencsétlenségben legalább kilencen meghaltak. A repülőgép rossz időjárási körülmények között próbált leszállni.

A mentési munkálatok még tartanak, ezért nincsenek pontos adatok az áldozatok számáról. A CAA légitársaság Fokker 50-es turbólégcsavaros repülőgépe Lodjában szállt fel, 700 km-re Gomától. A kongói kormány szóvivője azt mondta, hogy a repülőgép árut szállított, de arról nem adott tájékoztatást, hogy mennyi ember volt a fedélzeten. A CAA légitársaság nem nyilatkozott az ügyben.  Helyi információk szerint hárman túlélték a zuhanást. Az ENSZ békefenntartó missziója azt közölte, hogy a repülőgép heves esőben próbálkozott meg a leszállással, végül a kormányzati negyed és a békefenntartók bázisa közelében csapódott be. A kongói kormányszóvivő azt mondta, hogy a Fokker-50-es rendesen karban volt tartva.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez