Botrányok az afrikai sportéletben

Afrika, Magyarország – A sport és a fair play szorosan összefügg, ezért is kaphat nagy visszhangot, amikor egy-egy nevesebb sportoló kerül a törvénnyel szembe. Legutóbb a műlábas dél-afrikai futó, Oscar Pistorius ügye rázta meg a közvéleményt, de mint az Vigóczki Máté György összeállításából kiderül, nem ő az egyetlen, aki nem a sportpályán nyújtott teljesítménye miatt került a figyelem középpontjába Afrikában.

Bunda

A 2013-as Afrikai Nemzetek Kupájában meglepetésre Burkina Faso egészen a döntőig menetelt, ahol aztán Nigéria állta az útját. Ez önmagában már szenzáció, de nem illik jelen cikkünk keretébe (kivéve, ha véletlenül kiderülne, hogy nem csak maguknak köszönhetik a sikert. Ami nem is lenne meglepő, tudván, hogy a csapat vezetőedzője, bizonyos Paul Pu, már került bundaügybe, még 2005-ben, amikor még Belgiumban edzősködött. Akkor három évre eltiltották munkájától. Ártatlannak vallotta magát.

Februári eset, hogy Dél-Afrika korábbi másodedzőjét, Phil Sethesdit három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a fokvárosi bíróság, mivel megpróbált lefizetni, egy játékvezetőnek gondolt álruhás rendőrt egy feljutásról döntő harmadosztályú meccsre vonatkozóan, még 2011-ben.

Szintén februári, és szintén dél-afrikai Francois Botha profi ökölvívót próbálták állítása szerint 150 ezer dollárral megkenni, hogy a megfelelő időben feküdjön le.

Egy kicsit régebbi hír, ugyanonnan: decemberben, az Afrika Kupa előtt bundázás gyanúja miatt felfüggesztették állásából Kirsten Nematandanit, a Dél-afrikai Labdarúgó Szövetség (SAFA) elnökét.
A nemzeti együttes 2010 májusában, a hazai rendezésű világbajnokság előtt felkészülési meccseket játszott Thaifölddel (4-0), Bulgáriával (1-1), Kolumbiával (2-1) és Guatemalával (5-0), s a FIFA-vizsgálat alapján az eredmények az ázsiai fogadási maffia érdekeit szolgálták.

Dél-Afrika többszörös érintettsége leginkább abból fakad, hogy Fekete-Afrika legfejlettebb állama, a közelmúltig ott volt a világ ütőerén, így az ottani hírek is nagyobb visszhangot kaphatnak. Minél fejlettebb egy ország és társadalma, annál érdekesebb, ha valakit kisikláson érnek.

Disszidálás, mint a kommunizmusban

Az athéni olimpia végeztével nem mindenki oda tért haza, ahova az előzetesen várható volt, ugyanis hét kameruni sportoló (öt ökölvívó, egy úszó, és egy futballista) döntött úgy, hogy inkább máshol próbálnak szerencsét a jövőben. Valószínűsíthetően a jobb életkörülmények vezérelték őket tettükben. A NOB nem foglalkozott érdemben az üggyel, meghagyta azt Kamerun belügyének.

A legnagyobb tragédia

Januárban ennél az esetnél sokkal megrázóbb történt, mondhatni kuriózum a sport históriájában.
Az eset tavalyra nyúlik vissza, amikor az al-Ahli és az al-Maszri 2012 februári mérkőzésén tömegverekedés tört ki a nézők, játékosok és a biztonsági szolgálat emberei között. A tragédiának hetvenhárom halálos áldozat mellett számottevő, ezer főt meghaladó sérültje volt. Az eset kivizsgálása során hetvenhárom ember ellen emeltek vádat garázdaság miatt. Az ítélethirdetésre várakozó rokonság spontán tüntetésbe kezdett a börtön előtt, majd megpróbáltak bejutni az épületbe. Dulakodás alakult ki köztük és a személyzet között, aminek következtében két rendőrt lelőttek. Ezután a rendőrség megkezdte a rendbontás felszámolását. Délutánra 26 halottat és 277 sebesültet számoltak össze. A zavargást kiváltó tárgyalás eredménye: 21 embert halálra ítéltek, aminek végrehajtása függ a legfőbb vallási vezető engedélyétől.

Családon belüli erőszak

Nem kevésbé brutális, bár lényegesen kevesebb embert érintő eset a következő.
John Paintsil, a ghánai válogatott 88-szoros válogatottja, egy elfajult családi vitában ragadott kést, és sebesítette meg a feleségét, aki a szemén szenvedett sérüléseket. A vita kirobbantója, egy szintén ghánai rádiós műsorvezető, Appiah Kofi, aki azt állította, hogy a nemzeti csapat leszereplése az Afrikai Nemzetek Kupáján, annak tudható be, hogy a játékosok túl sok időt töltöttek prostituáltak társaságában, ahelyett, hogy a meccsre készültek volna fel. Ennek egyik értelmi szerzője volt, a későbbi vádlott, amivel kapcsolatban az asszonya rosszallását fejezte ki. Néhány veszekedést követően fogyott el Paintsil türelme, mire megtámadta a feleségét, majd a rajta segíteni igyekvő szomszédját is.

Kő, petárda, sörösüveg

Nem csak mi magyarok viseljük a következményeit a szurkolói rendbontásnak.
Szenegál a 2014-es világbajnoksági selejtezők során nem használhatja a dakari nemzeti stadiont, mivel a nemzeti csapat rajongói az Elefántcsontpart elleni mérkőzésen kövekkel és petárdákkal dobálták meg a játékosokat.

Forrás:

http://www.foci24.net

http: //www.nso.hu

http://www.fourfourtwo.hu/

http://www.mno.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez