A katonai bírósági tárgyalás a forradalom idején a tüntetések véres feloszlatásának körülményeit vizsgálja, de különösen egy gyilkosságot, amelyben egy sfax-i tüntető halt meg. Az időszak kormányfője tanúként jelent meg. A perben a fővádlott az elmenekült Ben Ali és néhány vezető társa. Vallomásában a Mohamed Ganúsi azt mondta, hogy minden, a közbiztonságot érintő kérdésben, a forradalom napjaiban Ben Ali döntött. A kormányfő azt is elmondta, hogy mindössze háromszor találkozott az államfővel és akkor is a gazdasági növekedésről volt szó. Az ügyben a megbuktatott államfőn kívül, aki önkéntes száműzetésben van, a belügyminiszter és az egykori elnöki biztonsági főnök a vádlott. A Jázmin forradalom idején elkövetett hatalmi megtorlásoknak 300 halálos áldozata van.
Ben Ali a felelős – főnökére vallott a kormányfő a vérbe fojtott tüntetések perében
Tunézia, Tunisz – Mindent tagad és minden felelősséget az egykori államfőre hárít Mohamed Ganúsi. A volt kormányfő a sfax-i katonai bíróság előtt tanúként vallott a Ben Ali elleni perben.
(Visited 1 times, 1 visits today)