Vegyes megoldás – szakértői ÉS politikai kormány alakulhat Tuniszban

Tunézia, Tunisz – Legyenek szakértők és legyenek politikusok is az új tunéziai kormányban, ezt javasolja a koalíció legerősebb tagja az Ennahda. Az iszlamista párt korábban teljesen ellenállt egy technokrata kormány megalakításának.

A szakértői kormányra még a múlt héten tett javaslatot a kormányfő, Hamid Dzsebali, aki nem mellesleg az Ennahda második embere. Akkor saját pártja teljesen elutasítóan viselkedett. A koalíciós partnerek közül csak az Ettakatol állt ki teljes mellszélességgel a szakértői kormány mellett. Ennek a pártnak a delegáltja az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elnöke.

Az Ennahda fordulatához valószínűleg az kellett, hogy az elmúlt napokban jelentős civil, ellenzéki és szakszervezeti támogatást kapott a politikai válságot megoldani képes technokrata kormány ideája. Az Ennahda javaslatai között szerepel egy nemzeti koalíció is, amely tervei szerint reprezentálná a politikai erőviszonyokat. Ugyanakkor a párt által adott külügyminiszter, Rafik Abdesszálem már arról is beszélt, hogy ha szükséges, az Ennahda kilép a hatalomból és ez a párt számára is elfogadható megoldás lehet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez