Mohamed Al Zawahiri a Journal du Dimanche című francia lapnak adott exkluzív interjút. Ebben nagyon határozottan elítélte Franciaország katonai intervencióját Maliban.”Franciaország háborút indított az iszlám ellen! Erre választ kell adni!”- hangsúlyozta az al Kaida vezérének öccse. Morszi egyiptomi elnök szintén elítélte a francia akciót Maliban, de ezzel az állásponttal meglehetősen magára maradt az afrikai csúcsértekezleten. Tunéziában viszont az iszlamista tüntetők már olyan jelszavakat harsogtak, hogy franciák, takarodjatok Afrikából! Bengáziban, a líbiai forradalom fővárosában oly élesen francia ellenes a hangulat, hogy a párizsi külügyminisztérium minden francia polgárt óv attól, hogy betegye oda a lábát. Bengáziban a forradalom győzelme után még felszabadítóként ünnepelték Sárközy francia elnököt…
“Franciaország háborút indított az iszlám ellen!”- al Kaida főnökének öccse szerint
Franciaország, Mali – Mohamed Al Zawahiri maga is fontos ember: egy iszlamista pártot vezet Egyiptomban. Híres bátyja is szülőföldjén kezdte orvosként. Majd belépett az akkor még illegális Muzulmán Testvériség mozgalomba, amely ma Egyiptom vezető pártja. Morszi elnök maga is a Muzulmán Testvériség egyik vezetője.
(Visited 1 times, 1 visits today)