A világ legnagyobb gazdasági hírügynöksége szerint az öt államnak fantasztikusan nagy valutatartaléka van, több mint 4400 milliárd dollár! Ugyanakkor az amerikai jegybank folyamatosan nyomja az új dollárokat és közben az amerikai vagy európai államkötvények nem hoznak különösebb hasznot.
A világ népességének 43%-a él ebben az öt országban és mindegyikben gyorsabb a gazdasági növekedés, mint Európában vagy Amerikában. A BRICS-en belüli kereskedelem értéke 2002-ben még csak 27 milliárd dollár volt, tavaly már meghaladta a 282 milliárd dollárt! Jacob Zuma elnök meghívta 15 afrikai állam vezetőjét is, hogy találkozzanak a BRICS csúcs résztvevőivel. Az új fejlesztési bank ugyanis az ő érdekeiket is szolgálná. Persze ehhez még meg kellene állapodni és a nézetek elég messze esnek egymástól. Ráadásul Kína és Dél-Afrika gazdasági mérete egészen más, és a többi állam érdekei is sokban különböznek. Oroszország azt javasolja, hogy kezdetben minden állam tegyen be 10 milliárd dollárt a közös alapba, azután majd lehet az összeget növelni, ha a kezdeményezés sikeres lesz. A javaslatról Putyin elnök pénzügyi tanácsadója nyilatkozott a Bloombergnek. Ha létrejön a BRICS államok közös valutaalapja és fejlesztési bankja, akkor az alapjaiban megváltoztatja a világ pénzügyi rendszerét, hiszen az erőviszonyok gyors ütemben tolódnak el a fejlett államokból a fejlődő világ felé, és ha Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika vezetői megállapodnak erről Durbanben, akkor ez éppúgy történelmi fordulópont lehet, mint az IMF és a Világbank megalapítása Bretton Woodsban 1944-ben.
Helyüket keresik a feltörekvő BRICS államok az új világrendben
Dél-Afrika, Durban – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika pénzügyminiszterei és nemzeti bank elnökei is találkoznak egymással Durban-ben ahol az öt állam vezetői csúcstalálkozót tartanak. Minthogy nincsenek megelégedve az IMF és a Világbank szereplésével és keveslik abban a feltörekvő nagyhatalmak szerepét, ezért valamiféle alternatív megoldásban gondolkodnak.
(Visited 1 times, 1 visits today)