Több száz dzsihád harcost öltünk meg Maliban!

Mali, Franciaország – Erről beszélt Franciaország védelmi minisztere az egyik francia televízióban. Jean-Yves Le Drian először vont mérleget, amióta január 11-én a francia csapatok megkezdték intervenciójukat Maliban.

“Több száz dzsihád harcost öltünk meg és jelentős anyagi károkat okoztunk az iszlamista milíciáknak. Mali hadserege néhány foglyot is ejtett. Nekik a bíróság előtt kell számot adniuk arról, amit elkövettek abban az időszakban, amikor hatalmon voltak Mali északi részén.” A francia miniszter ezen kívül megerősítette azt a hírt, hogy 1800 csádi katona bevonult Kidal városába. Itt eddig csak francia csapatok voltak, mert a helyi tuareg lakosság félt Mali hadseregének várható bosszújától.
Az első francia katonák március végén hagyhatják el Mali területét- erősítette meg Franciaország védelmi minisztere. Francois Hollande elnök szombaton villámlátogatást tett Maliban, ahol felszabadítóként ünnepelték. Franciaország sürgeti az Európai Unió többi tagállamát, hogy ők is járuljanak hozzá Mali stabilizálásához. Még fontosabbnak tartják azt, hogy az afrikai országok minél több katonát küldjenek Maliba, hogy ezzel támogatást nyújtsanak Mali hadseregének és lehetővé tegyék a francia csapatok távozását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez