Valójában tényleg vannak pozitív jelek az évtizedeken át súlyos nyomorral és konfliktusokkal (emlékezzünk, hányszor kellett megmenteni Idriss Déby kormányát az összeomlástól) küzdő Csádban, bár a mai napig csaknem 3 millió embernek jelent gondot a rendes táplálkozás és a tiszta ivóvízhez való hozzáférés, mégis bizonyíthatóan emelkedtek pl. a szociális kiadások, míg 2011-ben az éves költségvetés 5%-át fordították az egészségügyre, addig 2013-ban a teljes kiadási oldal 20%-át ez a szektor teszi ki.
Szintén növekedtek az oktatásra fordított kiadások is, 2012-ben megtartották az első demokratikus választást az országban és végre láthattuk, ahogy a csádi ellenzék megmutatja erejét – emellett a közel 600 ezer, környékbeli országokból menekült ember befogadásával stabil pontot is sikerült teremteni a régióban. Ami kérdéses, az az olajból és egyéb természeti kincsekből származó bevételek útja, hiszen bár növekednek a szociális kiadások, az összes pénz sorsa ismeretlen, még mindig tombol a korrupció és a protekcionizmus, de ahogy egy szakértő fogalmazott, mit várjunk 1-2 év alatt, máshol 30-50 évnek kellett eltelnie, hogy tűrhető méretűvé váljon ez a jelenség.
Küzdeni kellene az Afrikában annyira jelentős agyelszívás ellen is, egyszerűen azért nehéz a csádi kormánynak stabilizálnia a szociális ellátó rendszert, mert nem áll rendelkezésre megfelelő számú szakember, az elvándorlás megakadályozásához reális jövőképet kellene teremteni a “csádi karrier” számára is. Ezek általános témák voltak, ha konkrét dolgokról akarunk beszélni, akkor mindenképpen meg kell említeni annak a nagyjából 6000 embernek a sorsát, akik a 2012-es áradások során veszítették el otthonukat (főleg N’Djamenában és környékén) és most a toukrai menekülttáborban kénytelen tengetni az életüket. Rövidtávú ellátásuk a segélyszervezeteknek és a kormánynak köszönhetően megoldott, de az állapot hosszútávú rendezésére (pl. gátak építése) jóval több forrás és kötelezettségvállalás szükséges, nem csoda, hogy a kormány bizottságot állított fel a téma kezelésére.
http://www.mindennapiafrika.info/wp-content/uploads/2013/02/chad-army.jpg” >
Kell is a tervezés, mert ugyan az otthontalanok ellátása még csak-csak megoldható, a vidéken elpusztult hatalmas mennyiségű termény azonban néhány hónapon belül még komolyabb problémákat vethet fel sokkal nagyobb számú populáció körében. És ez évről-évre jelentkező probléma az esős évszakban, nem csoda, hogy a Forbes magazin 2012-es “Legszomorúbb ország” listáján Csád a 4. legboldogtalanabb helyét szerezte meg, de ezzel így is csak a harmadik afrikai lett, hiszen a világ legszomorúbb lakosai a Közép-afrikai Köztársaságban illetve a Kongói Köztársaságban élnek – az eléggé szubjektív és hitelesnek legkevésbé sem tartható lista szerint (kíváncsi lennék milyen mintából, milyen kérdések alapján hozták ezt ki), amelyen az első húszban 15 afrikai ország szerepel.
Maliban és a környékbeli országokban örömmel fogadták a csádi katonák szerepvállalását, főleg azért, mert Afrikában a jobbak között tartják számon őket, Maliban egyenesen tisztelet övezi őket, főleg azért mert a csádi fegyveres erők tagjai az elmúlt években jópár kemény konfliktusban voltak kénytelen részt venni, jól ismerik a sivatagi illetve terrorista harcmodort, de jól boldogulnak más terepen is – legutóbb 2012. decemberében, amikor nekik is köszönhető volt a közép-afrikai Seleka lázadó szövetség megállítása a főváros, Bangui előtt. Hivatalosan az afrikai kontinens legnagyobb hadseregével az észak-afrikai államok rendelkeznek, Egyiptom illetve Algéria, de minőséget tekintve azért árnyaltabb a kép.
Csád szerepvállalásával kapcsolatban persze aggályok is vannak, egyrészt a csádi katonák esetleges túlkapásai és civilek elleni lehetséges jogsértései miatt, másrészt pedig a tény, hogy fanatikus iszlamistákkal harcolni mindig felkínálja a bosszú esélyét – lásd a kenyai és ugandai robbantások a szomáliai jelenlét miatt.