Felszabadítóként ünnepelték Francois Hollande francia elnököt Maliban

Mali, Timbuktu – Legalábbis erről számolt be a közszolgálati RFI rádió. A francia köztársasági elnök szombaton Timbuktuba érkezett. A sivatagi iszlám kultúra ősi fővárosát néhány nappal ezelőtt foglalták vissza a francia csapatok az iszlamista milíciáktól. Francois Hollande látogatást tesz abban a könyvtárban, amely tele van régi iszlám kéziratokkal.

Ezeket a kéziratokat az UNESCO a világörökség részének nyilvánította, ám az iszlamista milíciák egyáltalán nem becsülték őket, mert ők egyedül a Szent Koránra esküdtek és minden mást eretnekségnek tekintettek. A kéziratok egy része a megszállás idején eltűnt, de nagy része megmaradt, mert még időben a fővárosba menekítették őket.
   Timbuktu után Bamakóba látogat a francia államfő, aki lehet, hogy beszédet mond a nyilvánosság előtt, de ennek biztonsági feltételeit még ellenőrzik Mali fővárosában. A francia katonai intervenció megítélése egyelőre teljesen pozitív, de már megjelentek az első problémák is. Kidal városában csak francia katonák tartják fenn a rendet, Mali hadseregét nem engedték be a városba. Az ok? A helyi tuareg lakosság fél a véres bosszútól. Mali északi részén a tuareg és arab kisebbség támogatta az iszlamista milíciákat, emiatt Mali fekete polgárai őket kollektíven bűnösnek tekintik az elűzött rezsim túlkapásai miatt.
   Az ENSZ 5000 kéksisakos katonát küld Maliba. Elsődleges feladatuk az lesz, hogy kiűzzék az iszlamista milíciákat az ország területéről. A második, legalább ilyen fontos feladat viszont az, hogy megőrizzék a különböző nemzetiségek közötti békét Maliban, ahol a hétvégén rövid látogatást tesz Francois Hollande, a francia köztársaság elnöke, akit felszabadítóként ünnepeltek Timbuktuban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez