Pokoliak a börtönviszonyok Szenegálban, ahol az utolsó börtönt még a gyarmatosító franciák építették. Az ország 1960-as függetlenné válása óta egyetlen fegyintézet sem épült, pedig azóta jelentősen megnövekedett a népesség és bűnözők száma is. Az országban most összesen negyven fegyintézet működik, 17 ezer embert őriznek. A viszonyok borzalmasak. A körülmények javítását célzó 2010-ben kezdett reformintézkedés sorozatnak ebben az évben kell befejeződnie. A kormányzat most ajánlattételi felhívást tett közzé egy új börtönépület megépítésére. A helyi sajtóban megjelent vélemények szerint árulkodó, hogy az pályázat kihirdetése és Hissien Habré volt csádi államfő perének kezdete szinte egybeesik. Ebből azt a következtetést vonják le nem kevesen, hogy az új börtön első lakója a volt csádi elnök lesz.