Lepratelepek Madagaszkáron – vasárnap volt a lepra világnapja

Afrika, Madagaszkár – Eldugott helyeken vannak még lepratelepek. Főként a sziget szegényebb nyugati és déli részén. Az emberek szégyellik a betegségüket, és ezért elrejtőznek. Pedig a lepra ma már gyógyítható, ha idejében észreveszik és megkezdik a kezelést – nyilatkozta a WHO képviselője Madagaszkár fővárosában.

Az Egészségügyi Világszervezet helyi megbízottja azt is elmondta, hogy jelenleg a világon minden harmadik percben egy újabb ember betegszik meg leprában. Afrikában Madagaszkár az öt legsúlyosabb helyzetben levő ország között van.
A WHO komoly programokat indított el a lepra megszüntetésére. Ennek köszönhetően a betegek 90%-át ma már kezelik. A leprások száma is csökken: tíz év alatt 50 ezerről 1800-ra esett a súlyos esetek száma. Persze ebben nincsenek benne az eldugott lepratelepek, ahol a betegek elrejtőznek, mert éppúgy, mint a bibliai időkben, szégyellik a betegségüket, amely kizárja őket a társadalomból Madagaszkáron, ahol szerény ünnepséggel emlékeztek meg a lepra világnapjáról.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez