Sztrájk miatt zárva a hivatal – kimagasló részvétel a közigazgatási sztrájkban

Elefántcsontpart, Abidzsán – Jelentős támogatás mellett kezdődött a köztisztviselők háromnapos sztrájkja. Volt olyan hivatal, ahol 99 százalékos volt a munkabeszüntetés támogatottsága.

Szinte teljesen leállt a központi közigazgatás a sztrájk kezdete után. A minisztériumokban és a központi hivatalokban sem vették fel a munkát a tisztviselők. A szakszervezetük szerint az egész országban rendkívül magas a sztrájk támogatottsága, amelyben most csak a közigazgatás érintett, az oktatás és az egészségügy nem. Az érdekképviselet legalább 35 ezer közép-afrikai frankos fizetésemelést, – ez körülbelül 70 dollárnak felel meg-, követel. Ezen túl a családi, a lakhatási és a közlekedési támogatások felértékelését, és a 20 éve befagyasztott, fizetésemeléssel járó előmeneteli rendszer feloldását követelik. Az első tárgyalások eredménytelenek voltak a miniszterrel, aki bejelentette, hogy a sztrájkolók a munkabeszüntetés idejére nem kapnak fizetés. Elefántcsontparton a központi közigazgatás létszáma körülbelül 150 ezer fő.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez