Az államtitkár telefonon nyilatkozva az MTI-nek kiemelte: Magyarország 50 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot Algériával, és ő ebből az alkalomból látogatott az észak-afrikai országba. Magyarország Algériát még függetlenné válásának évében, 1962-ben elismerte, és az elsők között nyitott nagykövetséget Algírban.
Németh Zsolt találkozott Murad Medelci külügyminiszterrel, Abdelkader Messahel Maghreb- és afrikai ügykért felelős államtitkárral, és az algériai Diplomáciai és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében előadást tartott fiatal diplomatáknak. Az államtitkár később tárgyal még Rasid Benaisza földművelési és vidékfejlesztési miniszterrel is, aki Magyarországon végezte tanulmányait, és jól beszél magyarul.
Algéria Magyarország második legjelentősebb kereskedelmi partnere Afrikában, az elmúlt években dinamikusan nőtt a kereskedelmi forgalom a két ország között – mutatott rá Németh Zsolt. Úgy vélte, főként a mezőgazdaságban és a vízgazdálkodásban kínálkoznak jó együttműködési lehetőségek.
A kétoldalú kapcsolatok további jelentős területeként emelte ki a biztonságpolitikát. Mint mondta, Algéria nagyra értékeli Magyarország szerepvállalását a szomszédos Mali stabilitásának megteremtésében. Algéria kulcsszerepet tölt be nemcsak Mali, hanem a teljes szubszaharai térség biztonsági helyzetének javításában – fogalmazott.
Közölte: tavasszal Afrikával foglalkozó fórumot tartanak Budapesten, és ezen az egyik fontos téma a terrorizmus visszaszorítása lesz. Az eseményen az algériai terrorelhárítási központ is képviselteti magát – jegyezte meg.
Januárban egy algériai gázkitermelő telepen iszlamista fegyveresek több tucat túszt ejtettek, amit válasznak szántak a franciák beavatkozására Maliban. Azalgériai különleges alakulatok túszmentő akciója vérfürdőbe torkollott: 37 külföldi túsz és 29 fegyveres vesztette életét.
Kedden az első száz katona távozásával megkezdték kivonulásukat Maliból az iszlamista csoportok visszaszorítását segítő francia erők. A januárban kezdődött hadműveletekben az iszlamisták vezérkarát lefejezték, és északi hátországukat felszámolták. A csapatok a mintegy 1500-2000 beazonosított szélsőségesből körülbelül hatszázzal végeztek, és fegyverraktáraik nagy részét is felszámolták.
Németh Zsolt: Algéria meghatározó partnere Magyarországnak a térségben
Algéria, Algír- Algéria kiemelkedő, meghatározó partnere Magyarországnak az arab országok között, a kétoldalú kapcsolatok lényeges eleme a biztonságpolitikai együttműködés és az oktatás – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Algírban.
(Visited 14 times, 1 visits today)