Az ansa olasz hírügynökség felhívta az egyik szabadon engedett olasz matrózt, aki elmondta: elrablóik jól bántak velük. Az nem derül ki az olasz hírügynökség közléséből, hogy a külügyminisztérium vagy bárki más fizetett e váltságdíjat a három olasz matrózért? A Niger deltájában jól jövedelmező üzletág az emberrablás: mind az olajvidéken, mind pedig a tengerparton sokan élnek ebből, hiszen sok külföldi állampolgár dolgozik az olajiparban, illetve a kikötők környékén. A hajók megtámadása viszonylag ritka, ebben az esetben viszont tipikus kalóz akcióról volt szó: fegyveres banditák támadtak a hajóra, néhány embert a motorcsónakjukba kényszerítettek, majd sebesen elhajóztak. Az Asso Ventuno hajó megmaradt személyzete azután a kikötőbe kormányozta a hajót. A három szabadon engedett matróz szerdán repül haza Nigériából Olaszországba.
Elengedték három olasz túszukat a kalózok Nigériában-de hol az ukrán?
Nigéria partvidéke – A három olasz matrózt az Asso Ventuno hajóról rabolták el még december 23-án Nigéria partjai közelében. Rómában a külügyminisztérium jelentette a jó hírt, hogy a három olasz matróz szabad. Arról nem esett szó, hogy mi van a negyedik matrózzal, aki nem olasz állampolgár. Az olasz sajtó szerint egy ukrán férfiről van szó …
(Visited 1 times, 1 visits today)