A két újságírót Nyugat Bajr El Ghaza állam kormányának utasítására vették őrizetbe. Derrick Alfred Uya információs miniszter a Reutersnek elmondta, hogy Salva Kiir elnök nagyon fontos beszédet tartott december 22-én, amikor Wau településre látogatott. A hivatalos indoklás szerint a két vezető újságíró „adminisztrációs” vétséget követett el, ennek következményeként nem volt élő közvetítés az elnök beszédéről.
A New-York-i székhelyű Comitte to Protect Journalist szervezet információi szerint a dél-szudáni hatóságok Louis Pasquale főigazgatót és Ashab Khamis igazgatót tartóztatták le. A szervezet szerint a két újságírót valójában azért kapcsolták le, mert így akarták meggátolni, hogy riportot készítsenek a waui zavargásokról. Az összetűzésekben 10 ember meghalt, amikor a dél-szudáni katonát tűzet nyitottak a tiltakozó demonstrálókra.
Dél-szudáni újságírók beszámolója szerint a biztonsági erők, a kormányzati szervek és a titkosszolgálatok vadásznak rájuk, folyamatosan ellenőrzik és zaklatják őket. Főleg azok után, hogy nemrég olyan videó felvétel jutott ki az országból, amely a waui zavargásokról készült. A felvételeken állítólag azt látni, hogy a katonák a tüntetőkre lőnek. A katari al Dzsazíra hírtelevízióhoz is eljutottak ezek a videók.
A Riporterek Határok Nélkül szervezet 2012-es sajtószabadság rangsorában Dél-Szudán a 111-dik helyet foglalja el, a 179-ből. Az országban nemrég azért tiltottak be egy napilapot, mert az kritizálni merészelte az elnököt és lányát. Decemberben ismeretlen fegyveresek megölték Dijing Chan Awoul, aki közismert blogger volt és rendszeresen bírálta a kormány intézkedéseit.