Nem tudjuk elfogadni az Air France bocsánatkérését, mert a király megsértésével az egész marokkói népet sértették meg, ezért kártérítést követelünk. Ezt a választ küldte a francia légi társaság bocsánatkérő levelére Abderrahmane Mekkaoui, a katonai tudományok professzora, aki az első panaszos levél megírását is javasolta.
Az ügy még december elején történt. A Casablanca-Párizs járat már a kifutópálya elején várakozott a felszállásra, de a torony nem engedte el a repülőt, mert a király gépét várták. A pilóta, hogy megmagyarázza a késlekedést, közölte az utasokkal, hogy „őfelsége miatt nem tudnak indulni”, meg kell várni, amíg „kipiheni magát a neki fenntartott váróban”. Majd hozzátette, aki a késés miatt kártérítést szeretne, az a királyi palotába, Rabatba címezze a panaszos levelét.
A gépen ült Abderrahane Mekkaoui a katonai tudományok professzora is, akit annyira felbosszantott az eset, hogy néhány utastársával a leszállás után panaszos levelet írt az Air France-nak. A bocsánatkérés azonban nem elégítette ki az marokkói utasokat, ezért a bírósághoz fordultak.