Az amerikai külügyminisztérium is felelős a nagykövet haláláért Bengáziban

Líbia, Egyesült Államok –   Nagyon komoly hiányosságokat állapított meg az a vizsgálóbizottság, amely két hónapon keresztül próbálta kideríteni: miért halt meg az Egyesült Államok nagykövete és három másik amerikai szeptember 11-én Bengáziban az amerikai konzulátuson?!

 

A jelentés szerint sem a külügyminisztérium közel-keleti osztálya, sem pedig a diplomaták biztonságáért felelős osztály nem állt a helyzet magaslatán. Hiába kérték a diplomáciai képviseletek megerősítését az amerikai diplomaták a helyszínen, Washington nemet mondott. A jelentés súlyos csapás Hillary Clinton presztízsére. A külügyminiszter asszony magára vállalta a teljes felelősséget az ügyben.
     Az ellenzéki republikánus párt már a választási kampány idején is hevesen támadta az Obama kormányzatot a líbiai nagykövet halála miatt. Akkor Hillary Clinton azért vállalta a felelősséget, hogy ezzel csökkentse Obama elnök problémáit. A külügyminiszter asszony már korábban közölte, hogy a választásokat követően távozik posztjáról. A vizsgálóbizottság szerette volna meghallgatni Hillary Clintont is, de a külügyminiszter asszony beteg. Otthon olvasta a jelentést és jelezte, hogy elfogadja a konklúziót. Ennek eredményeképp újjászervezik a diplomaták védelmet a terrorveszélynek különösen kitett országokban. Erre a célra a külügyben külön posztot létesítenek. Ez az új biztonsági főnök lesz a felelős azért, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami szeptember 11-én Bengáziban történt, ahol a nagykövet mellett még az amerikai diplomáciai képviselet három tagja is életét veszítette az al Kaida támadása következtében.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez