Közép-Afrika: kicsi árulások földje nagy bajban (elemzés)

Közép-Afrika, Ndele – Mindenképpen szomorúan kell megemlítenünk az oly gyönyörű Közép-afrikai Köztársaságban kirobbant új konfliktust, amelyben lázadó fegyveresek egy meglepetésszerű támadással hétfőn (12.10.) elfogalták a senki földjének számító északi országrészben fekvő Ndele városát és a közelben fekvő Sam Ouandját és Ouaddát.

 

 A sok tucat egykori lázadó csoport rengeteg frakcióját ismerve annyira azért nem volt meglepő az újabb akció, az már inkább, hogy a Demokratikus Erők az Egységért Szövetség (UFDR) egyik levált csoportja áll a támadás hátterében, azé a szervezeté, amellyel már 2007 óta többször kötött békeszerződést (a legkomolyabb a 2008-as libreville-i volt) Francois Bozizé kormánya és amelynek különböző vezetői újabban többször fenyegetőztek a harcok újrafelvételével, a békeegyezmény állítólagos be nem tartása miatt.

Aztán amikor a hadseregbe integrált egykori UFDR harcosok közül az elmúlt hónapokban többen dezertáltak és tűntek el az erdőségekben, már sejteni lehetett, hogy valami készül. Aztán voltak is kisebb akcióik végig 2012 folyamán, de egyik sem volt ilyen méretű és szervezett, mint a mostani, bár hozzá kell tenni, hogy Ndele városában minimális katonai egységek állomásoztak csak (állítólagosan éppen erősítés volt úton, de a lényeg, hogy a hadsereg információi szerint 15 fő teljesített itt szolgálatot), a védelmet főleg a 2011-ben békeszerződést aláíró Hazafiak Mozgalma az Igazságért és Békéért (CPJP) hadseregbe integrált fegyveresei látták el (egy-két tucat harcos maximum), de számban őket is felülmúlták, így a hozzávetőleg 15 ezres kisváros lakosainak egy része menekülőre fogta, az ENSZ békefenntartóinak itt állomásozó egységei az ENSZ bevett szokásainak megfelelően ezúttal sem avatkoztak be.

 

A Ndelétől északkeletre úgy 200 kilométerre fekvő Sam Ouandja és Ouadda települését pedig szinte harc nélkül foglalták el a lázadók, akik a harcok során több fegyvert és járművet is zsákmányoltak, szerencsére  halálos áldozatról nem nagyon tudni (amennyire ki lehetett venni a változatos közleményekből, 1 katona veszítette életét). A magát UFDR-Djotodia (a Beninből hat hónapja visszatért egykori UFDR alapító, Michel Djotodia után) csoportnak nevező lázadó szerveződés egyik vezetője, Naokoro ezredes telefonos interjúban egy hírügynökségnek kedden (12.11.) még megerősítette a három település elfoglalását és indoklásként a 2007-es békeszerződés megszegését hozta fel, de később már elkezdtek szivárogni a hírek a város visszafoglalásáról. Ndele neve nem először merül fel harcok kapcsán, mivel alapvetően stratégiai helyen fekszik az északi országrészben, Csád, Szudán és Kamerun felé is indulnak innen kereskedelmi útvonalak, az elmúlt néhány évben a városka mindig súlyos összecsapásokat látott és különféle lázadó szervezetek irányítása alatt is többször állt már.

És ez most újabb csapás a közép-afrikai békében reménykedőknek, hiszen nem elég, hogy a CPJP egyik kivált csoportja szintén harcot kezdett néhány hónapja a fővárostól, Banguitól északra, most a hadseregnek még északabbra is komoly erőket kell mozgósítania. A kedd délutáni (12.11.) közleményben a védelmi minisztérium már megerősítette, hogy Ndele és a másik két település is újra a kormány kezén van, és a biztonsági helyzetet helyreállították az északi országrészben. A nyilatkozatban az is szerepelt, hogy a hadsereg “baráti erők” támogatásával tudta ilyen gyorsan rendezni a fennálló helyzetet, utalva itt a CPJP lázadóira, akik már jópár hónapja békés szimbiózisban élnek az északi országrészben a reguláris egységekkel.

Hasonló támadás Ndele ellen 2009-ben már történt egyszer, amikor a lakosság szinte teljes egészében elmenekült a településről a kormánykatonák és lázadók közti harcok miatt, bár akkor a most védekező szerepben említett CPJP harcosai voltak a támadók – hát így forog az idő kereke. És az Afrikai Unió pont a múlt héten ült össze, dicsérve a Közép-afrikai Köztársaságban egyre javuló biztonsági helyzetet – az ENSZ Közép-afrikai Köztársaságban Integrált Békefenntartó Irodája ehhez a megbeszéléshez kapcsolódóan adott ki egyébként egy közleményt, amelyben minden, a 2008-as békeegyezményt sértő akciót elítélt és felszólított minden felet a békés megegyezésre. Azt a paktumot anno szinte minden lázadó frakció aláírta, csak hát azok a csoportok aztán tucatnyi kisebb mozgalomra bomlottak fel, volt amelyik szimplán eltűnt, de volt amelyik jelenleg is az őserdőben húzza meg magát – mint az UFDR-Djotodia.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez