November 19-én több száz elítéltnek sikerült megszöknie a gomai börtönökből. Nem volt nehéz dolguk, a káoszt kihasználva könnyedén meg tudtak szökni. Sokan egyszerűen csak lyukat vájtak a falon és azon keresztül hagyták el a cellájukat. A szökevények pontos számát nem ismerik a hatóságok, sokan léptek le, ráadásul a harcok miatt nincs elegendő rendőr a városban.
A helyi lakosság viszont nem rettent meg a bűnözőbandáktól. Egyre több olyan esetről tudni, amikor a helyi lakosok elfogták és helyben „elítélték” a szökött rabokat a városban. Legutóbb november 30-án öt fegyveres rablót fogtak el, akiket azután elevenen megégettek. Katindo és Mabanga negyedben pedig kiverték az elfogott bűnözők fogait.
A gomai rendőrség azt közölte, hogy az ehhez hasonló incidensek azután történtek, miután az M23 lázadók elfoglalták a várost. Az M23 lázadók állítólag arra szólították fel a polgárokat, hogy védjék meg magukat és lépjenek fel határozottan közbiztonság védelmében.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban a rabok embertelen körülmények között élnek a börtönökben, amelyeknek többsége lerobbant és túlzsúfolt. A börtönöket annak idején a belga gyarmatosítók építették.