Sao Tomé: válságban a 169 ezres nemzet politikai elitje (elemzés)

Sao Tomé és Príncipe- Miért válik hirtelen „érdekessé” a szigetország? Haladjunk sorjában! November 29-én a parlament megvonta a bizalmat a kisebbségi kormánytól és így az azt vezető párttól, a Független Demokratikus Mozgalomtól (ADI) – az események után az ADI azonnali tömeggyűlést hívott össze, amelyen előrehozott választásokat követeltek.

 

Az ellenzékiek szerint az egyre romló életkörülmények és az emberek mélyszegénységbe süllyedése miatt szükség van a változásokra, és a bizalom megvonására a költségvetés tervezetének tárgyalási napját választották.

Azonban hiába Manuel Pinto da Costa államfő közbenjárása, a felek jópár találkozó után is képtelenek voltak konszenzust elérni és így az elnöknek nem maradt már lehetősége, minthogy december 4.-én egy rendelettel feloszlatta a Patrice Trovoada miniszterelnök által vezetett 14. sao toméi kormányt – a Sao Tomét sújtó áramkimaradások miatt végül ezt csak ötödikén hajnalban olvasták be a televízióban. December ötödikén aztán pedig már fel is szólította az ADI-t, hogy alakítson új kormányt és jelölje ki az új miniszterelnököt 24 órán belül az ellenzéki pártokkal való egyeztetés után, amely határidőt Trovoada pártja túl rövidnek talált és ezért megint utcára hívta híveit. A jelentősebb ellenzéki mozgalmak, a Sao Tomé és Príncipe-i Felszabadítási Mozgalom – Szociáldemokrata Párt (MLSTP/PSD) és a Demokratikus Összefogás Pártja (PCD) egyaránt hangsúlyozta, hogy a krízis mielőbbi megoldását szeretnék és nyitottak a párbeszédre, de mindenképpen az ADI-nak kell megtennie az első lépést.

Számítani egyébként lehetett már valami ilyesmire hónapok óta, tekintve, hogy nem volt túlságosan biztató, hogy 2010-ben kisebbségi kormány jött létre az országban – bár a mostani helyzet megoldására már szinte csak egy lehetőség maradt, az előrehozott választás, mert egy új kormányt létrehozni csak ellenzéki támogatással lenne értelme, az ADI és ellenfelei között pedig elég nagy az elvi ellentét. Ráadásul egy olyan pártot felszólítani kormányalakításra, amely nem nyert a választásokon, alkotmányos lenne ugyan, de mégsem etikus, mondjuk másrészt lehet, hogy ha nem Trovoadát akarná a kormánypárt miniszterelnöknek, az ellenzék és az elnök is nyitottabb lenne, hiszen utóbbi már többször hangsúlyozta a napokban, hogy Trovoadát nem fogadja el jelöltként a posztra.

A jelenlegi jövőkép tehát pontosan nem ismert még, az biztos, hogy az 1975-ben, Pinto da Costa vezetésével függetlenné vált kis szigetállamot az új kormány megalakításáig a jelenlegi testület irányítja majd. Két érdekesség ide a poszt közepére Sao Toméról: az egyik a nem igazán ismert tény, hogy a szigetek egészen a 15. századig lakatlanok voltak, amikor a portugálok elkezdtek rabszolgákat idetelepíteni a kakaóültetvényekre, a másik pedig, hogy alig 169 ezer lakosával Sao Tomé a második legkisebb afrikai állam a Seychelle-szigetek után. Szóval visszatérve az opciókra: ha az ADI nem tud/akar kormányt alakítani, akkor Pinto da Costa a második legtöbb voksot kapó pártot szólítja fel a kormányalakításra (ez volt az MLSTP/PSD), amelynek ráadásul koalícióra is van esélye a PCD-vel, vagy elrendeli az előrehozott választásokat, vagy végső esetként egy szakértő kormányt állít pozícióba.

Maga Patrice Trovoada miniszterelnök nemrégiben egyébként alkotmányos puccsról beszélt, mivel amiatt, hogy az ADI képviselői bojkottálják a parlamentet és nem vesznek részt az üléseken, az elnöknek fel kellene oszlatnia a törvényhozást (ami új választásokhoz vezetne), de ezt nem akarja megtenni, mivel Trovoada szerint tart attól, hogy ismét az ADI nyerne. Hangsúlyozta azt is, hogy a mai világban nagyon oda kellene figyelni az emberek véleményére is, és az, hogy már napok óta a kormány mellett tüntetnek sok százan, mindenképpen intő jel. Mindenesetre az ADI már kétszer próbálta meg december ötödike óta az új kormány megalakítását, de mivel mindkétszer ismét Trovoadát jelölték miniszterelnöknek, Pinto da Costa mindkétszer visszautasította ezt és már találkozott is az ellenzéki pártokkal az új kormány megalakítását illetően – majd vasárnap (12.09.) fel is kérte az MLSTP/PSD-t az új miniszterelnök megnevezésére.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez