Vérengzés Dél-Szudánban

Dél-Szudán, Dzsuba – A dél-szudáni hadsereg katonái 10 tüntetőt lőttek le – jelentette az ENSZ. 

 

Az incidens Wauban történt, amely az észak-nyugati Bahr el Ghazal állam fővárosa. A városban a helyi lakosok azért vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a városi tanács elköltöztetése miatt. A tüntetők úttorlaszokat állítottak , de a kivonuló katonáknak nem jelentettek gondot az akadályok.  Helyi beszámolók szerint a tüntetők a kormányzó irodája elé akartak vonulni, hogy egy petíciót nyújtsanak át. Nem tudni, hogy mi állt a petícióban. A titkozók között sok nő volt. A katonák miután kivonultak a tüntetés helyszínére a tömegbe lőttek  – jelentette Liam McDowal az UNMISS misszió szóvivője. Nem tudni, hogy a katonák miért nyitottak tűzet és arról sincs információ, hogy a tüntetők fel voltak-e fegyverezve. A rendőrség és a hadsereg nem nyilatkozott az ügyben. A nemzetközi jogvédő szervezetek korábban többször is azzal vádolták  a dél-szudáni hadsereget, hogy súlyosan megsérti az emberi jogokat. A katonák többsége nem részesült valódi  kiképzésben. Többségük a függetlenség előtt lázadó volt és csak a gerilla jellegű hadviselésben szerezett tapasztalatokat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez