Alku Egyiptomban- jut is, marad is

Egyiptom, Kairó   –   „Az ország sötét úton indult el, amely az összeomlás felé vezet. Ezt a hadsereg mindenképp megakadályozza” – közölte a fegyveres erők vezérkara Morszi elnökkel és ellenfeleivel. Az ultimátum eredményeképp párbeszéd kezdődött az elnöki palotában. Ennek végén kompromisszum született: az elnök lemondott különleges felhatalmazásáról, de az ellenzék sem érte el fő célját, az alkotmányról szóló népszavazás elhalasztását.

Az ellenzék fő ereje, az FSN nem vett részt a tanácskozáson és elutasítja annak végeredményét. Továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy halasszák el a népszavazást az alkotmányról. A népszavazást a tervek szerint jövő szombaton rendeznék meg Egyiptomban.

A világi ellenzék szerint az új alkotmány túl sok engedményt tesz az iszlamistáknak, és veszélyezteti a nem muzulmán kisebbségek jogait. A Muzulmán Testvériség, amely döntő szerepet játszott az új alkotmány megfogalmazásában, ragaszkodik a december 15-i határidőhöz. Morszi elnök a Muzulmán Testvériség egyik vezetője ,az ő támogatásukkal szerezte meg az államfői tisztet. Szerdán az elnöki palota körül véres összecsapások voltak: hét ember meghalt és sokan megsebesültek. Azóta a hadsereg őrzi az elnöki palotát ,de a katonák jelezték: nem nyitnak tüzet az ellenzéki tüntetőkre. A hadsereg parancsnokát augusztusban Morszi elnök nyugdíjazta, de Egyiptomban még mindig ez a legfontosabb erő, amely minden évben hatalmas pénzügyi támogatást kap az Egyesült Államoktól.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez