Az ellenzéki erők ugyanis bojkottálták a bizottságot, és a kopt egyház is úgy nyilatkozott, hogy az új alkotmány számára elfogadhatatlan, hiszen szinte kizárólag iszlamista honatyák hozták azt létre.
Szombaton Kairóban az iszlamista szervezetek nagy tüntetést tartottak Murszi elnök és az új alkotmány mellett. Korábban napokig az új alkotmány és az államfő ellenfelei tiltakoztak a Tahrir téren. Az új alkotmányról elvben a nép dönt december 15-én. A parlamenti szavazáson az iszlamista pártok annak idején jelentős fölénnyel győztek. Az elnökválasztáson is diadalmaskodtak, bár jóval szerényebb többséggel. Murszi elnök november 22-én különleges jogokkal ruházta fel saját magát lényegében kivonva az államfő hatáskörét a bírák ellenőrzése alól. Az elnök azt állítja, hogy ezek a rendkívüli jogok csakis addig maradnak érvényben, amíg az új alkotmány hatályba nem lép.
Murszi elnök nagy szerepet játszott abban, hogy véget ért a legutóbbi gázai háború. A szembenálló felek az ő közvetítése révén állapodtak meg. Ezt Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is kiemelte. Az Egyesült Államok korábban a Muzulmán Testvériség ellenfele volt, ám Mubarak bukását követően lepaktált az iszlamista szervezettel, melyet a közel-keleti egyensúly egyik kulcsának tekint. Emiatt a világi pártok és a kopt egyház bírálták Amerikát, mert úgy érzik, hogy Washington cserbenhagyta az egyiptomi demokráciát saját nagyhatalmi érdekei miatt.
Elnök kontra bírák Egyiptomban- alkotmányos módon készült-e az új alkotmány?!
Egyiptom,Kairó – Murszi elnök híveinek egy csoportja az egész éjszakát az Alkotmánybíróság kapujában töltötte, hogy így akadályozza meg a bírák bejutását az épületbe. Az alkotmánybíróságnak arról kell döntenie, hogy vajon az új alkotmányt elfogadó parlamenti bizottság jogosult volt-e arra, hogy tető alá hozzon egy alkotmányt.
(Visited 1 times, 1 visits today)